Nem tudom folytatni!

Bocsánat mindenkitől, aki olvasta a blogot és várta a fejezeteket, de hülye módon egy csomó blogot csináltam, és nem tudom mindet egyszerre vezetni. Néhányat muszáj lezárni, bár lehet, hogy nem örökre.
Mindenkinek, aki várni fogja a következő fejezetet még így is, annak köszönöm. Köszönöm, hogy megbíztok bennem és köszi hogy tetszik az írásom (bár sose fogok Ivcsiék nyomába érni)
Majd folytatom!

10. fejezet - Öreg vámpír nem vén vámpír

A húgom körül álló nem kevés éhes vámpír megrémített. Lehet, hogy én is vámpír vagyok, viszont ennyivel nem bírok el egyedül, sőt. Viszont hülye voltam, mert rögtön ezután beugrott, hogy nekem itten (xD) rangom van! Én vagyok az örökös, és az örökös húgából viszont nem lakmároznak! A hugihoz legközelebb álló vámpírt Stefan-nak hívták, és ő volt a "vámpírtanács" mostani vezetője. Mellette a felesége, Stefany ( a nevét megváltoztatta hogy jobban hasonlítson a férjééhez ) szintén éhes, vörös szemekkel.
- Steph, Stefan! El a kezekkel a húgomtól!! - A hangom meglepte őket, de felegyenesedtek, és hátrébb léptek. Mások is követték a példájukat. Csak egy vámpír volt, aki nem. Pixie volt a neve, egész fiatal, tizenkét éves, egy héttel ezelőtt lett átváltoztatva. Az anyját megölték, ő pedig könyörgött, hogy változtassák át. Úgy gondolta, hogy vámpírként a vérfüggőség elfelejteti vele a gyászt. Hát úgy tűnik, elfelejtette vele. Viszont ettől nekem nem lett jobb. Úgy gondoltam, van annyi önuralma, hogy ne támadjon rá. Ismerhetném jobban is. Eddig inkább védekezésnek tűnő állásban állt, most helyzetet változtatott. Mint egy nagymacska, pontosabban mint egy puma, lelapult, ugrásra készen. A húginak egy esélye maradt, és az én voltam. Amilyen gyorsan csak tudtam, közéjük álltam. Pixie megdermedt, és egy helyben maradt. Amint rájött, hogy ez az ember a védelmem alatt áll, már nem is tűnt olyan finom falatnak. Felegyenesedett, és rekedt hangon felém fordulva suttogta: - Bocsánat Clarissa.
- Nem kell bocsánatot kérned, fiatal vámpír vagy, akárcsak én. És mint látod, nem csak te nem tudtad megállni. Stefan és Stefany is támadtak volna, ha nem jövök. Dana... azt hiszem, jó lenne ha most velem jönnél.
Szótlanul sétáltunk egymás mellett, de a csendet ő törte meg.
- Köszi.
- Mit köszönsz?
- Hogy megmentettél. Ha nem jössz... - A hangja elcsuklott, az ujját végighúzta a torka előtt.
- Hát igen. De mentem. Nem lett gond, igaz??
- Hát nem. - Az arca még szürke-sápadt volt az ijedségtől. - Rissa... ezek után.. Nem tudom.. El kell gondolkoznom rajta, hogy akarok-e még vámpír lenni.
- Ez a te döntésed, Dana, nem fogom ráderőltetni. És ne felejtsd el, te akartad. =)
- Tudom.
És ki jött szembe? Pont akire gondoltam... Nem, nem Adam. =) A velünk szembe jövő vámpír Britta.
- Hallottam, volt egy kis összezördülés a nagyteremben. Ugye nem voltatok benne? - az aggódás, mintha a gyerekei lennénk, de komolyan, szinte sütött az arcáról.
- Hát de. De nem lett gond.
- Azt látom.
- Brittaa.. - a húgom szólt az átváltoztatómhoz.
 - Igen?
- Átváltoztatsz most?
Miután ezt megbeszélték, bementünk abba a szobába, ahol én is át lettem változtatva. Az ahogy Britta Dana torka felé hajol, nem volt valami megnyugtató, de ...
Mikor Dana változása megkezdődött, Britta javasolta, hogy hagyjuk egyedül. 4 óra múlva mentünk be hozzá. Az ágyon ült, egy tükörrel a kezében, sápadtan, gyönyörűen. Az én húgom a korához képest nagyon szép volt. Soha nem láttam még ennyire szépnek.
Mikor észrevett minket, felugrott - a tesiórán látott gyorsaságát magasan meghaladó tempóban - hozzám futott és átölelt. Láttam rajta, hogy teljesült a vágya, és hogy vámpír lehessen.
Végre halhatatlanok voltunk. Mindketten.

Díj ^^

Nagyon köszönöm és örök hálám a díjért briginek! 

Feltételek:
- Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam!
- A logót ki kell tennem a blogomba!
- Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
- Írni kell magamról 7 dolgot!
- Tovább kell adnom 7 embernek!
- Be kell linkelnem őket, és megjegyzést kell hagynom náluk a díjról!

- megköszönés: már egyszer megvolt de azért köszönöm szépen briginek ! =)
- kééssz =)
- http://titkokarnyekaban.blogspot.com/
- öööh... hát ide nem nagyon tudok mit írni, de ottwan a magamról rész és akkor ennek tudjuk be =)
- továbbadnám :
  - Chrisssy-nek, www.marmagintszerelem.blogspot.com
  - Ivcsinek & Csillunak : www.igaz-szerelem.blogspot.com
  - Ivcsivel közös blogunknak, de ez Ivcsinek szól =) : www.twilightresume.blogspot.com
  - Tűzvirágnak, : http://tuzvirag.blogspot.com/
  - Adree-nak : http://moonlightlittleangel.blogspot.com/
  - Lulu-nak :http://lulufanfic.blogol.hu/
  - rosalie-nak : http://twilightsagastories.blogspot.com/

   -Mindjárt meglesz ez is =)

Veszélyben az életed! [9. fejezet]

Dana azzal nyaggatott megint, hogy mikor viszem el a kastélyba. Tényleg rettentően itta az adatokat, és könyörgött, hogy hadd lehessen ő is vámpír. Azt
mondtam neki, hogy ezt majd megbeszéljük a kastélyban, féltem, hogy esetleg megbánhat valamit. Azóta, hogy tudott Rólam, mármint az igazi valómról, sokszor
vittem a hátamon futás közben, mert a sebességet nagyon élvezte. Ittam is egyszer előtte, szarvasból. Az agyaraim különösen érdekelték. Általában szomjaztam
emberek láttán, de az ő vérére nem. Talán azért, mert tudtam, milyen sokat jelent nekem. Lehet, hogy azért mert A-s volt a vércsoportja, és én a B-t jobban
szeretem... =)
De egyszer úgy határoztam, hogy az aznap este tökéletes lesz, hogy elvigyem őt "álmai kastélyába". Mikor közöltem vele a hírt, ujjongott, annyira, hogy fel
is ébresztette az anyánkat.
- Lányok, halkabban örüljetek! - ennyit mondott, aztán visszafeküdt aludni. Mi pedig elindultunk.
Brittával már korábban megbeszéltem, hogy elviszem a húgomat. Ő örült neki, hogy megismerheti a családomnak egy olyan tagját, aki tud arról, hogy vámípr
vagyok. Én ugyan megmagyaráztam neki, hogy magától jött rá, de nem úgy tűnt, mintha nem hinne nekem. Vagy csak szivatott?
- Szia. Te ugye Britta vagy? Te változtattad át a nővéremet? - így köszöntötte Brittát Dana.
- Igen, Britta vagyok, és igen én változtattam át. Szia. - Brittát szórakoztatta ez a sok kérdezősködés. Kezet fogtak, aztán körbevezettem Danát. Minden
nagyon tetszett neki, azt mondta, hogy lakna a szobámban =) Miért mindig az én szobámat nézik ki...

- Rissa, ugye átváltoztatsz majd? Ugye lehetek vámpír? - Britta közbeszólt.
- Családtagokat nem változtathat át, csak ha tanúk előtt bizonyítod, hogy tényleg szeretnél vámpír lenni. Akkor átváltoztathatnak, de Rissa nem. - Rám kacsintott. De hogy bízzam rá  valakire a húgomat? Olyanra, aki vért iszik?? Lehetetlen... - Talán majd én. - Nagyot néztem Brittára.
- Te? Bevállalnád? Tényleg? - ujjongva ugrottam a nyakába, és ezzel el is árultam magamat. Annyira szeretném, ha a húgom velem maradnak örökre...

-Akkor intézzük el a hivatalost. Gyere Dana. Rissa, Connor és Adam már várnak. Megleszünk, ne félj.
-Persze. Oké. Megyek. Sziasztok.


Elindultam, a szám a fülemig szaladt. Vidámabb voltam, míg addig valaha. A családom - na jó, a családomból a legfontosabb személy, aki a legközelebb áll hozzám - velem marad. Ma este vámpír lesz, és akkor majd velem jön délutánonként, meg esténként ide. Az utam már nem lesz olyan unalmas, mint eddig volt.



Adam most különlegesen fogadott. Felkapott és megpörgetett, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem fejen rúgtam Connort. Nevettem Adam-el együtt, de amikor lerakott kissé megszédültem. A világ kicsit még forgott velem, de Adam megfogott, mikor el akartam esni.
- Szia Rissa - teljesen egyszerre mondták. Egymásra vigyorogtak, és Adam folytatta.
- Szeretnénk ha velünk jönnél - innen Connor átvette.
- Holnap reggel - innen megint Adam.
- A Symbad klán - ...Connor.
- Megbeszélésére. - Adam.
- Mint a barátnőm - Ezt Adam mondta de olyan hangsúllyal, hogy belepirultam, mármint ha egy vámpír képes erre.
- Persze.. Azt hiszem benne vagyok. =) - én is vigyorogtam, mint valami félbolond, de hát na... ez váratlanul ért..
- Oké, akkor holnap reggel tízkor a kapu előtt várunk és Adam csajaként jössz velünk erre a Symbad-os cuccosra.
- Megbeszéltük. - ekkor valamit éreztem a fejemben. Mintha valaki beszélni akarna velem. Lassan halk szavakat hallottam, amik ezt mondták.
"A húgod életveszélyben van. Siess. Még 3 perc."
Rögtön rohantam oda, ahol a húgomat sejtettem. Benyitottam a nagyterembe, s őt láttam... körülötte szomjas, és véreres szemű vámpírokkal, akik támadásra készen álltak.

Egy titok kiderül [8. fejezet]

A saját naplómat olvastam vissza.
"Voltak már szebb napjaim. Ma újra megnéztem Chaterine-el az Alkonyatot, de már nem találom olyan álomszerűnek és mesésnek. Inkább egy ostoba, hazug gyerek
mesének. Az én történetem emellett még mindig csak egy átlagos kis sztori amit vámpírok között nap mint nap beszélnek. De az alkonyat - nem is tudom.. olyan
hihetetlen. Túl hihetetlen. Na de mindegy is. Nem akarok leragadni a filmnézésnél."  Ma kilenckor nem Tasha tartja az edzésemet, hanem Adam, mert rá hallgat
Calipso. Persze, ez lehet hogy csak egy kifogás, de nekem kifejezetten tetszik =) Ez most nem tudom hogy jött ide, de ne a múltal foglalkozzunk inkább.

Egyvalami feltűnt otthon, abból, hogy más lettem. Oscar, a macskám, messziről elkerült. Nem tudom miért, de a macskák nem bírják a vámpírokat. anyám többször
megemlítette, hogy biztosan fél tőlem a macska, vagy nem szereti a parfümömet. Hát, cserébe ezért a megjegyzésért én is messziről elkerültem anyámat. De ez
őt nem nagyon zavarta.
A családból egyvalaki mégis rájött, hogy mi vagyok, vagyis hogy mi lettem. A húgom, Darla. Még nagyobb volt a vámpírmániája, mint nekem. Észrevette a
jeleket, amiket az írók véletlenül írtak bele a könyvekbe, és amiket véletlenül említettek a filmekben. Hogy sápadtabb lettem, és tisztább lett a szemem
színe. És hogy mostanában kevesebbe ettem. Azt is észrevette, hogy önkéntelenül gyorsabb és erősebb lettem, bár ezt előtte próbáltam a legjobban leplezni.
Mégis, egyik nap, mikor hazamentem délután, behívott a szobájába. Darla tizenhárom éves volt, majdnem tizennégy. Mindig nagyon szerettem, a legjobb testvér
volt a világon. Valami olyasmit éreztem iránta, mint Logan iránt, azt hiszem.
- Rissa, beszélhetnénk négyszemközt? - kicsit mintha meg lett volna ijedve - de miért félne a saját nővérétől?
- Persze hugi. De ne sokáig, shoppingolni megyek Ashley-vel és Lissa-val. Szóval csak gyorsan és tömören - nem hittem, hogy rájött valamire, úgy gondoltam
pasi lehet a dologban, talán segítséget kér.
- Rissa.. tudom, hogy fura hogy így rákérdezek, de te nagyon sokat változtál és... nekem úgy tűnik.. Ne röhögj ki ha nem helyes amit gondolok de.. vámpír
lettél? - Tágra nyílt a szeme, és kicsit kapkodta a levegőt. rájöttem, hogy ő tényleg fél tőlem, legalábbis egy kicsit biztos.
- Dana.. nem kéne tudnod ezt.. Figyelj, ugye nem mondtad el ezt senkinek??
- Persze. Bolondok házában tölthetném az életemet. szép lennék, odamennék egy rendőrhöz, és azt mondanám: "Biztosúr, a nővérem vámpír lett" - elnevette magát
ezen a bolond helyzeten, de én nem találtam viccesnek.
- Ne is mond el. Hát nem hiába nézed azokat a vámpíros filmeket.. - kicsit rá mosolyogtam, de ő szemmel láthatóan az agyaramat kereste. Hát, azt sajnos most
nem láthatta. szerintem tetszett volna neki. Szerintem is olyan vagány.
- Átváltoztatsz? Én már régen gondolkozok ezen.. Olyan jó lenne! Mesélhetnél a társadalomról. Szeretnék - nem is - akarok! tanulni.
- Akkor tudd meg, hogy este kilenc és reggel hat között én egy vámpír iskolában töltöm az időmet. Egyszer velem jöhetsz. Az uralkodójelöltjük vagyok - nem
fognak bántani, ígérem.
- Köszönöm. Nagyon szeretlek, akár vámpír vagy, akár nem. Szeretném látni az igazi külsődet. - komolyan kíváncsinak tűnt, de az jutott eszembe, hogy vajon
nem lesz-e kisebbségi komplexusa azok után. Végül megadtam magad.
- Oké, majd megegyezek velük, hogy szedjék le rólad a Ködöt.
- Fogalmam sincs, mi az, de ez jól hangzik. Megegyeztünk =)

Boldogan, mosolyogva indultam el az Adam-el megbeszélt találkozóra a West Center-be. Már tudta valaki a titkomat, mégpedig olyan ember, akiben feltétel
nélkül megbíztam. Ez egyszerre volt megnyugtató, és ilyesztő boldogsággal töltött el.

Adam nevetve fogadott, mint mindig. Amikor ilyen volt a kedve, szóval mindig, azzal engem is feldobott. Imádtam, mikor vidám, de nem is nagyon ismertem a
szomorú oldalát. Úgy döntöttem, hogy nem is szándékozom megismerni azt az oldalát. Jó nekem így, boldogan is. Jó ? Nem is. Tökéletes. Ebben a tudatban
viccelődtem én is vele, amikor ő poénkodott velem. Nagyon jól telt a délutánom, és abban az érzésben indultunk vissza az "akadémiára" hogy megint, ha csak
kicsivel is, de nekünk az is nagy lépésnek számított, de közelebb kerültünk egymáshoz. Bár nekem ő már a kezdetekkor is több volt, mint barát.

Átlátni a hazugságokon [7. fejezet]

A napjaim unalmasan teltek. Sokan furcsának találták, hogy mért nem omlok össze zokogva, mikor eszembe jut Logan - én ilyenkor csak mosolyogtam. Az időm
általában a kiképzésen kívül azzal ment el, hogy Logan bátyját, Connort vígasztaltam, aki mindezt hálásan fogadta. Néha (majdnem mindig) segítettem neki a
kerti munkában, közben sokat beszélgettünk, és lassan meg is edződtem. Tessa már nem kritizált annyit, szóval teljesült egyik dédelgetett álmom (az álmom
csak idézőjelbe, tudjátok) ! Connor ugyanolyan kedves és megértő volt mint Logan, csak három évvel volt idősebb nálam. Elfogadtam volna bátyámnak. Pont, mint
Logant. Minden rá emlékeztetett, amit mondott, amit csinált, a hangja majdnem ugyan olyan volt.  A mozdulatain látszott, hogy rokonok, s hogy nagyon sok a
közös bennük. Nagyon sokat beszélt arról, hogy milyen volt a kisgyermekkoruk egy tanyán, valahol Mexico City közelében. Bár nem tudom, hogy hol van arra
tanya, de ez most mindegy is. Elmondta, hogy milyen volt Logan kisgyerekként, és ezek nagyon szórakoztató történetek voltak. Az én legjobb barátom, akit
ismerek (ismertem) már vagy ... két hónapja, kergeti a csirkéket a kertben, mert éhes, és szereti a csirkevért. Nagyon sokat nevettem Connor társaságában.

Elindultam edzésre. Egy szerdai nap volt, a tavaszi szünet előtti utolsó nap, körülbelül hajnali két óra. Tudtam, hogy lassan iskolába kell mennem, de még
hátra volt a hajnali edzés Tessával, és a hajnali vérivás, amit ma Connorral beszéltem meg. Ő is úgymond olyan nagyétkű volt, mint én. Csak sose mondta.
Vagy lehet hogy csak azért ivott, mert én is ittam? Sose derült ki.

Mikor beléptem az ajtón, Tessa nem a szokásos edzőcuccában állt. Páncélruha volt rajta, a sisak a kezében - kezdtem már sejteni, hogy mi lesz a feladatom.
- Jó reggelt.. akarom mondani jó napot Tessa. - tudjátok, nálunk a vámpírok nem tettek (és még ma se tesznek) különbséget reggel és este között, ők csak annyit
könyveltek el, hogy sötét van, vagy világos. A többi nekik édes mindegy volt.
- Jó napot Clarissa. Ott a páncélruha, vedd fel az öltöződben. Aztán hozd ki Calipso-t. Ma róla fogsz harcolni, a levegőben.- úgy mosolygott rám, mintha egy
hatalmas szívességet teljesítene, pedig egyenesen a frászt hozta rám. Meg se tudtam rendesen ülni Calipso-t. Az első hetekben próbáltam, de mindig ledobott.
Láthatóan azt akarta, hogy másvalaki üljön a hátára, és ez a valaki sejtésem szerint Adam lenne.  
- Nem ismerem eléggé Calipso-t! Mindig ledob! Nem küldhetsz a levegőbe minket. - Kiáltottam kétségbeesetten.
- De küldhetlek, mert én vagyok a mentorod. Na menj és ne veszekedj, mert találok neked még nehezebb feladatot!
- Nem küldhetsz! Azért, mert én vagyok a kiválasztott, még nincs jogod rá, hogy meggyorsítsd a kiképzésemet! Nincs jogod hozzá, hogy nehezebb feladatokat
adj, mint amikre képes vagyok. Stimm? - elővettem a legangyalibb mosolyomat, elindultam az ajtó felé, közbe belerúgtam a nekem odakészített páncélba.

Aznap mindenki engem piszkált. Amióta ide kerültem, nem volt ilyen rossz napom. Szerencsém volt, hogy eljött az ideje (hajnali három) hogy menjek vért inni
Connorral. Hatra kellett hazaérjek, mert általában fél hétkor keltettek. A Connorral töltött két órácska nagyon jól esett, megint sokat nevettünk, de az
átlag hangulatomon nem tudott változtatni - az átlag hangulatomat szétcseszte Tessa, mint mindig.

[ a szerk.: Bocs, hogy ez rövidebb lett, ez a fejezet csak arra szolgált, hogy egy kicsit betekintsünk Rissa hétköznapi reggeleibe. Igérem, a többi hosszabb
lesz! És ha van ötletetek, komiba legyek szivesek. Fati, te is please. Mert komizni ugye nem szoktál =) ]

Éberálom [6. fejezet]

Egy csodás világban voltam, ahol még sose jártam azelőtt. Egy gyönyörű, napsütéses mezőn, ahol nem volt árnyékforrás, így a fű és a virágok is több napfényt
kaptak, gyorsabban és szebbre nőttek. A fű magas volt, majdnem a derekamig ért, de mindenhol apró, lila gazvirág borította. Az ilyeneket a kertekben
általában kiirtják, anélkül hogy megnéznék, milyen szép is valójában. Néhol nagyobb sziklák látszottak szürkén, arról árulkodva, hogy itt nem is olyan régen
még egy folyó is járt. Csak én voltam itt egyedül, mégis úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez lenne a
valóság. Persze ez lehetetlen. Végignéztem magamon. Ahelyett a lila egybe ruha helyett amit viselnem kellett volna, egy fehér ruha volt rajtam. A cipőm se a
megszokott fekete balerinacipő, hanem egy fehér saru.
Megrezgett egy bokor, s én megrémültem. Nem álmodhatok, vámpírként az alvásról le kellett mondanom. Ez vagy valami látomás, vagy a valóság. És abban a
pillanatban fogalmam se volt, hogy melyik lehet. Ahogy a fű lassan ketté választódott, abból tudtam, jön valaki. Hiába nem volt árnyék erre, nem láttam hogy
ki közeleg, sötét köd takarta. Lassan világosodott, s én nem értettem semmit.
akármilyen szép is ez a hely, legalább olyan rémisztő is. Féltem, mert nem tudtam, hogy mi vár itt rám, s hogy mikor juthatok vissza a régi, normálisnak épp
nem mondható, de átlagos életembe. Csak erre vágytam, még akkor is, mikor megismertem a felém közeledő alakot.
Logan volt, a konyhás fiú, aki nekem olyan jó barátom volt annyi időn át. Csak jött, majd kinyújtotta a kezét - nem úgy, ahogy általában a kézfogáshoz, hanem
az arcom magasságáig. Úgy nyúlt felém, mintha attól félne hogy elfutok, pedig eszembe se jutott ilyesmi. Lassan jött felém, egészen addig amíg az ujja hegye
a homlokomhoz nem ért, akkor halkan, suttogva szólt hozzám.
- Én pont annyira nem szeretnék elmenni, mint amennyire hiányolni fognak. Vigyázz magadra.
Ennyi volt az egész, majd köddé vált, eltűnt, pont olyan gyorsan, mint ahogy megjelent. Az arcomon könnycsepp gördült le, mert nem tudtam, de sejtettem és
éreztem, hogy milyen fontos dolgot veszítettem most el.
A helyszín megváltozott.
Egy hegytetőn álltam, ahonnan csodás kilátás látszott az alatta fekvő völgyekre, de mindez most nem számított. A könnyeim még patakzottak, hiába volt a szép
és a jó, most nem érdekelt. Elvesztettem a legjobb barátomat és ezen sose tudok majd túlesni. 
Megint halk suttogást hallottam, s mellettem egy szellemszerű alakot pillantottam meg. Logan.
- Hova kellett menned? Hogy értetted amit mondtál? - kérdeztem elcsukló hangon a még most is legjobb barátomat.
- Nem mondhatom el neked, hogy hova, hiszen én se tudom még. A vámpír legendák szerint ha egy vámpír meghal, képes látomás útján üzenni valakinek, de csak
egy valakinek, aki fontos neki. Ehhez tiszta érzések kellenek, és hogy pontosan tudd, mit érzel az adott vámpír, vagy akár ember iránt. Hát én most itt
vagyok. Csak tőled akartam elbúcsúzni. - az arca nyugodt volt, nem látszott rajta megrázkódtatás,sem bármilyen más érzelmet. Mélyen a szemembe nézett, és a
többi szín megfakulásával úgy láttam, megfakult az a szép zöld szeme is. Így már nem ugyan az volt, mint régen. Már nem az én legjobb barátom volt, csak
valaki, aki nagyon hasonlít rá, és valaki, aki visszajött hozzám egy kis időre, hogy vígasztaljon bánatomban.
- Köszönöm. Menj csak. Légy boldog ott, ahova érkezel.-
ahogy ezt kimondtam, éreztem, hogy komolyan is gondolom. És amint ezt átéreztem, a fakó árnyékkép lassan teljesen eltűnt a szemem elől, majd a táj is
halványodni kezdett. Végül a szobámban találtam magam.
A folyosóról cipőcsattogás és segélykiáltás hallatszott. Biztos most találtak rá szegény Logan barátom holttestére. Nem volt, aki jobban sajnálta volna
nálam, most mégse tudtam sírni, bármennyire is szerettem volna. Azzal, hogy elbúcsúzott tőlem, megteremtette a gyász békéjét - tudtam, hogy csak örömöt talál
ott, ahova érkezik. És gondolni fog rám, mindig, amikor én rá gondolok.

Egy utolsó könnycsepp még lehullott, és én nem töröltem le, majd mosolyogva gondoltam arra, akit ma elvesztettem, de meg is őriztem örökre. A barátra, aki
mindig mellettem állt, ha baj volt, és akit mint a tulajdon testvéremet, úgy szerettem. Aztán felidéztem az arcát, és csendben újra a szép emlékekre
gondoltam. Később már csak a nevét mondogattam magamban - Logan.

Blogverseny

Ez a kis kitérő a történetből azért íródott, mert szeretném, ha lenne még egy pár állandó olvasó, de ha egyáltalán nem is lép fel senki az oldalra, akkor ez sose fog megvalósulni =) Ezért gondoltam, hogy jó lenne, ha indítanék egy blogversenyt, amire akárhányan nevezhetnek egy bizonyos határidőn belül, akik már többet írtak 10 fejezetnél. A nevezők blogjain az alábbi dolgokat pontoznám:
- A fejezetek hossza
- A fejezetek érdekessége
- A blog kinézete [fejléc, design, háttér stb.]
- A blog információi
A pontozáson egytől tíz pontot lehet szerezni, és a nevezők számától függően a legjobb 10% kap díjat. Akinek van kedve nevezni, azt arra kérem hogy írjon egy megjegyzést IDE és a blogja címét, meg ha lehet akkor az e-mailt is elkérném. Csak arra kérlek, hogyha neveztél kérlek rakd ki ezt az oldaladra!

Köszönöm!
[ a versenyre a nevezési idő augusztus 6.-ig tart [ a szülinapomig ]]
a nyertes kihirdetése augusztus 6. és augusztus 20. között
pusszii:Shelb.

Ébredés [5.fejezet]

Hangokat hallottam magam körül, de nem értettem tisztán, hogy mit mondanak. Hallottam Brittát, Adam-et, Logant, és talán még Clementina is ott volt. Halkan,
suttogva beszéltek, mintha aludnék. Próbáltam megszólalni, vagy kinyitni a szememet, de nem sikerült. Az aggódó beszélgetés egyre tisztábban jutott el a
fülemig, lassan össze tudtam kötni a mondatok értelmét. Olyan érzés olt, mintha nyugtatózva lettem volna.
- Szerintetek mitől ájult el? - azt hiszem, ez Adam hangja volt. Hirtelen eszembe jutottak a korábbi emlékek. Dühös voltam magamra, hogy rátámadtam Adam-re,
és szomorú voltam, mert ezzel valószínűleg örökre elvesztettem. Könnycsepp gördült le a szememből, és irtelen mindenki abbahagyta a beszélést. Hosszú csend
után megszólalt Adam.
- Rissa, én tudom hogy hallasz. Figyelj rám, jó? - próbáltam bólintani, és azt hiszem sikerült is kicsit megmozdítani a fejemet.
- Ugye tudod, hogy én nem úgy értettem azt, amit délelőtt mondtam? Mert én komolyan nem akartalak megbántani és értem, hogy mért reagáltál úgy, ahogy. Hiszen
tényleg azt mondtam de hidd el hogy nem gondoltam komolyan, csak az egóm mondatta velem.
- Tudom. - magamat is megleptem azzal, hogy tudtam beszélni, viszont a könnyeim tovább folytak. Lassan felültem, mert már képes voltam mozogni, és a kezembe
rejtettem az arcomat, hogy ne lássák a szememet. Adam leült az egyik oldalamra, Britta pedig a másikra. Mindketten próbáltak vígasztalni, de nem nagyon
sikerült nekik. Zokogtam tovább, egészen addig, amíg Clementina meg nem szólalt.
- Minden vezetőnek meg kell tanulnia legyőzni a fájdalmat. Ha most fel tudsz állni, lemosni az arcodat és büszkén elsétálni előttünk, akkor tökéletesen
alkalmas vagy a vezetőségre. És én tudom, hogy meg tudnád csinálni. Viszont most nem kérem ezt tőled. Nyugodtan sírd ki magad. - most, hogy megadta a nyugodt
sírásra az engedélyt, kisírtam minden bánatomat.

Másnap jöttem rá, hogy milyen jót tett az a sok sírás. Bár a  szemem még mindig piros volt, a lelkem megnyugodott, és boldog voltam, mert újra békés volt a
viszonyom Adam-el. Egyetlen szerencsém az volt tegnap, hogy Adam nem küldte rám a személyi testőreit mikor elkezdtem szidni. És ami még elöntött egy hatalmas
hullámban, és majdnem megint sírógörcsöt hozott rám, az a hála volt, hogy mindvégig csak egyetlen emberre  támaszkodhattam stabilan, aki Logan. Mérhetetlenül
sokat köszönhettem neki, és ő volt a legjobb barát akit csak kívánhattam magamnak. De csk barát volt, semmi több.

A vérvacsi most még jobban ízlett, mint általában, mert most embervért kaptam, és sokkal nagyobb mennyiségben. Gondolom ezt Clementina intézte el nekem, hogy
könnyebben kiheverjem a veszekedést, és az ájulást. A vér égette a nyelvemet, édes és savanyú volt egyszerre, éreztem benne egy kis sósat is. Forró volt, de
néha hidegnek éreztem a nyelvemen. Ahogy nyeltem a kortyokat egymás után, éreztem, hogy erősebb és erősebb leszek, az érzékeim élesebbek lettek. A látásom
annyira megerősödött, hogy észrevettem a porszemeket a terítőn és a  padlón, a hallásommal egy légy szárnycsapásait is érzékeltem, s a mozgásom is annyival
gyorsabb lett, hogy meg is fogtam a kezemmel azt a legyet.

Felfedezőkörútra indultam a kastélyban. Nagyrészben az én szobám  folyosóján kívül az egész kastély titok volt még számomra, így hát elindultam az egyik
folyosón. Ez a vándorlás addig tartott, amíg el nem tévedtem, és körülbelül másfél óra kellet, mire visszajutottam a számomra ismerős folyosóra. Az ismerős
szoba - az én szobám ajtaja előtt azonban egy ismeretlen kis könyvecske feküdt, melyre cikornyás betűkkel az volt írva : Adam Darrow Naplója.
Lassan felnyitottam a közepénél, és elkezdtem olvasni.

"Ma különös álmom volt. Eddig még sose történt ilyen. A Calipso kastély báltermében egy fiatal vámpírlánnyal táncoltam. Annyira valóságosnak  tűnt. Vajon ki
lehet ő? És meg fog-e történni végül?"

Lapoztam egyet.

"Bemutatták nekünk az új örököst. Clarissa Rossnak hívják, és egy csodálatos lány. És kisértetiesen hasonlít ahoz a lányhoz, akivel álmomban táncoltam. Ő
lenne? talán. Mindenesetre megpróbálok közelebb kerülni hozzá, baj nem lehet belőle. Őszintébb velem, mint eddig akárki a klánból, és még alig ismerem. Azt
hiszem, anyám nem véletlenül őt jelölte ki.."

Még egyet lapoztam.

" Ma láttam Rissát Logannal, a konyhásfiúval. Vért csempésztek Rissa szobájába. Logan nagyon kedvelheti, hogyha a munkáját áldozza érte. Egy kicsit féltékeny
vagyok. Velem sose tölt annyi időt, mint azzal a szegény konyhásfiúval. És én pedig annyira szeretném jobban megismerni! Azt hiszem, tanácsokat kell kérnem
Connortól. "

Úgy gondoltam, nem véletlenül került pont az én névtábla nélküli ajtóm elé Adam naplója. És úgy döntöttem, hogy vissza viszem neki. Elindultam hát a szobája
felé, bekopogtam. Mikor ajtót nyitott, az arcát látva megtört a lelkem, és már tudtam, hogy szükségem van rá.

Rissa bedurvul [4. fejezet]

Csak pár hét múlva ébredtem rá, mit is gondolnak rólam a többiek. Mindenki védte Adamot, mert szerintük én csak azért voltam sokat vele, hogy később fájdalmat okozhassak neki. Szerintem ez hülyeség, és nem is foglalkoztam a gonosz pletykákkal, ám Adam kerülni kezdett engem. Talán ő elhitte ezeket a semmivalóságalappal nem rendelkező meséket. De volt egy jó oldala is ennek a sztorinak, éspedig az, hogy Logan mosolyszünetének vége lett, és legalább egy jóbarátot magam mellett tudhattam. Persze ez sovány vigasz volt, de jobb a semminél. Logan pedig mindneben kitartóan mellettem állt. Én pedig keresni kezdtem
Adamot, hogy megmagyarázzam neki ezt a gyerekes hülyeséget, aminek egy szava nem volt igaz. De ő mindig elkerülte az utamat..
egyszer viszont sikerült sarokba szorítanom.
- Adam, várj meg! - kiabáltam utána, mint valami félőrült, de nem érdekelt hogy meghallhatja akárki. Most az volt a lényeg, hogy ne veszítsem el Adam-et.
Hátrafordult, megnézte ki jön utána, nem mintha nem ismerte volna fel a hangomat, ez olyan figyelemelterelés féleség volt. Aztán a falnak támasztotta a
hátát. Nyugodtnak és lezsernek akart tűnni, de nem igazán sikrült neki. A szemén láttam, hogy a leggyorsabb menekülési lehetőséget keresi.
- Mit akarsz? - szinte suttogva beszélt. Rájöttem, hogy nem is tőlem félt, hanem attól a fájdalomtól, amit okozhatok neki. És ezt a fájdalmat automatikusan
hozzám, az arcomhoz, a hangomhoz, a lépéseim hangjához kapcsolta. Úgy szerettem volna, ha megszűntethetem ezt a rettegést, ha eltűnne a szeméből, az arcáról
a félelem és az, hogy mit gondol rólam. Nem akartam, hogy Tessa és a többi kisebbrendű gonosz pletykái elválasszanak minket.
- Adam. Miért kerülsz engem? - tudtam nagyon jól a választ, mégis szerettem volna, ha kimondja. Akkor talán rájön, hogy az egész hatalmas baromság.
- Talán te nem hallottad, hogy mit mondanak rólad a többiek? Te nem hallod a pletykákat, amiket mindnen második ember ismer?? - A hangja már remegett, de nem
a félelemtől. Felháborodás lett volna talán?
- Te nem a pletykák miatt kerülsz engem. Mond meg kérlek hogy miért! - halkan beszéltem, ő mégis összerándult.
- Én félek. Félek attól, hogy ez az egész igaz lehet. Nem tudják bizonyítani, hogy igaz, te pedig nem tudod hogy nem. Minden lehetséges. Más esetekben hidd
el, én melletted állnék. Most viszont rólam van szó, és az én boldogságomat még nem tehetem fel a tiéddel szemben. - ezt a bunkóságot! Magát félti, de nem
tőlem, hanem attól, hogy valaki rosszat hall róla! Egoista barom!
- Szóval így állunk. Én végig azt hittem, hogy attól félsz hogy fájdalmat okozok neked, és te végig csak a saját jóhíredet féltetted! Ezért hát az a sok
együtt töltött idő! Hogy híreszteljék rólad, hogy az anyád örökösével jársz?? Hát abból nem eszel! Menj vissza oda, ahová való vagy, a gazdag csávók
klubjába, és híreszteld el szépen, hogy az örökös szeretett téged, te pedig szépen átejtetted! Büszkék lesznek rád, megígérhetem! - ennyi volt a mondani
valóm, aztán elrohantam. Nem tudtam, merre megyek, nem láttam a szememből patakzó könnyektől. Én tényleg megbíztam benne, és még bűntudatom is volt. És mégis
ő volt az, aki átvert, hazudott az érzéseiről, sőt, saját magát is hamisan adta elő nekem, mindenzt azért, hogy dicsekedhessen a gazdag haverjainak! És én
végig minden szót elhittem! Hogy lehettem ilyen barom??
Levetettem magam az ágyamra, és bőgtem, Nem tudom, miért fájt annyira Adam elvesztése, most, hogy tudtam milyen valójában. Talán csak reménykedtem, hogy
félreértettem a helyzetet. De ez abban a percben szinte lehetetlennek tűnt.

Kopogtak a szobám ajtaján, amit bezártam egy órája. Még mindig szipogtam a sírástól, sápadt arcom a szemem alatt vörös volt, a szemem véreres, a hajam kócos
így éppen csak kiszóltam. - Ki az?
- Logan vagyok. Szedd rendbe magad, és gyere ki. Azt mondták, már egy órája bezárkóztál, és egyre csak sírsz.- a hangja aggódó volt, és jól esett, hogy most,
mindennek az elpusztulása után ami valaha nagyon fontos volt nekem, foglalkozik velem.
- Persze.. várnál tíz percet? - igyekeztem visszafolytani az újra és újra feltörni készülő sírást, bár nem nagyon sikerült, de a hangom egészen nyugodtnak
hatott.
- Nyugodtan készülődj. Nem kell sietned. Valaki beszélni akar veled.
- Kicsoda?
- Adam Darrow.
Az agyam elködösült és én már csak annyit hallottam, hogy a fejem az ágy szélébe csapódik, és a két fiú elkeseredve szólongat a túloldalról.
Aztán minden elsötétült.